Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Suzanne O'Sullivan: Rejtélyes betegségek

2019.04.30

Suzanne O'Sullivan: Rejtélyes betegségek könyve, a pszichoszomatikus megbetegedésekről szól. Neki, mint neurológusnak, az epilepszia a szakterülete, emiatt találkozik sűrűn az úgynevezett disszociatív zavarokkal.

Ez a kórkép azt jelenti, hogy nem epilepsziás eredetű rohamai vannak a páciensnek, hanem pszichés gyökerűek. Magyarán minden lelete negatív és minden szerve egészséges, „csupán” az agya üzen a testén keresztül, hogy észrevegye, ahogyan jelenleg él, az nem a megfelelő mód. Ugyanolyanok ezek a testi tünetek, mint, amikor valakinek egy-egy stresszes szituációban görcsbe rándul a gyomra, vagy amikor nem bír lenyelni egy falatot (nem megy le a torkán), stb. Ennek több oka lehet, pl. egy elfojtott, tudattalanban elásott, és még fel nem dolgozott trauma, netán egy stresszes élethelyzet, vagy egy korábbi mintázat rossz beidegződése.

Az agyunk, vagy inkább a lelkünk, figyelmet követel magának, ha valami odabent nem jól működik, és testi tüneteket kreál, ennek felszínre hozására.

Agyunk raktározza el azokat az információkat, amit életünk során megtapasztalunk. Az agyunkkal érzünk illatokat, ízeket, hangokat. Az agyunk által vannak érzéseink. Mondhatni a az agyunk a lelkünk lenyomata. Ha a lelkünkkel baj van, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ilyenkor az agyunk tesz róla, hogy változás jöhessen létre. Nem jó az agyunknak, ha nekünk rossz.

No már most, hogyan tudna az agyunk kifelé jelezni, amikor a koponyánkba van zárva, s nincs benne fájdalmat továbbító neuron? Mivel ő mindenek irányítója a testben, egyetlen lehetősége van: a szerveinken keresztül üzen nekünk, hogy térjünk észhez, álljunk meg, nézzünk magunkba, mert valami nincsen rendben velünk!

A szerzőnő szerint nagyon klassz dolog, hogy képesek vagyunk öngyógyításra. Azonban a társadalmunkban kialakult egy káros kép a disszociatív rohamoktól szenvedő betegekről. Ők nem igazi betegek, csak csinálják maguknak a rohamokat, nem jár nekik kitüntetett figyelem, nincs lehetőség a leszázalékolásra, vagy megváltozott munkaképességűek szociális támogatására.

Ez teljesen érthető is, hiszen, ha járnak pszichológushoz, vagy pszichiáterhez, vagy viselkedésterapeutához, akkor a tüneteiket meg tudják szüntetni. Nem kell gyógyszer, nincs szükség semmilyen kemikáliára.

Az átlagember szemében, ők szimulánsok, pedig a tünetektől ugyanúgy szenvednek, mint azok, akiknek szervi bajaik vannak. Segítségre szorulnak, sokkal inkább, mint azok, akik „csak” bekapnak egy pirulát, és máris szűnik a panaszuk. Kemény munka vár rájuk, sokszor az egész életüket át kell alakítaniuk, mert csak úgy válnak ismét egészségessé. Ez azért lássuk be nem kis meló!

A könyv célja felhívni erre az emberek, az orvosok és a társadalom figyelmét, álljunk másképp a pszichoszomatikus betegségekhez, támogassuk a betegeket! Ne legyünk előítéletesek, mert ők sem akarnak ilyen betegek lenni! Ők is arra vágynak, hogy visszakaphassák a régi életüket, amit lehet soha nem fognak már magukénak tudni, azonban egy új és szebb jövő állhat még előttük.

Idézetek a könyvből:

„Tehát új perspektívákat kaptunk az agy és az elme folyamatainak értelmezésével kapcsolatban. A múltbeli állásponthoz képest már sokkal kevésbé hiszünk a pszichoszomatikus tünetek szimbolikájában, és kevésbé gondoljuk ezeket pusztán elménk szüleményének. De betegeimhez hasonlóan sokszor mégis úgy érzem, hogy legalább olyan messze vagyunk a hisztériát körüllengő misztérium eloszlatásától, mint Charcot, Freud és Janet korában. Pedig azóta már jó sok idő eltelt.”

„Ma már ritkán fordulnak hozzám ilyen jellegű problémával. A huszonegyedik században a teljesen hasonló tüneteket inkább gluténérzékenységnek vagy valamilyen allergiának tulajdonítják. Nemrégiben voltam egy vacsorapartin, ahol az asztalnál ülő tíz főből kettőt kivéve mindenkinek ételallergiája vagy -intoleranciája volt legalább egy ételösszetevővel szemben. Többségüknél akkor alakult ki ez a betegség, amikor már középkorúak voltak, ami nem igazán jellemző az allergiákra. Az emberek magyarázatot várnak a testükben lejátszódó változásokra, keresnek valamit, aminek a számlájára írható, hogy miért érzik rosszul magukat a bőrükben. Nem nyitottak arra, hogy a viselkedésükkel, érzelmi állapotukkal vagy esetleg életkoruk előrehaladásával magyarázzák a változásokat.

A társadalom és a média sokkal könnyebben elfogadható magyarázatokat kínál fel, amelyeket aztán beemelünk a választható tünetek tárházába. Az emberek fogékonyak a sugalmazásra. Ha megkérdezed az embereket, hogy tapasztaltak e fülviszketést magukon és azt mondod, hogy ez a tünet valami fontos betegség diagnosztizálásának kritériuma, akkor az emberek kutatni kezdenek az emlékezetükben ilyen tünetek után, és meglepően sokan meg is fogják találni.”

„Ha a pszichoszomatikus tünetek a tudatalattiból származnak, akkor megjelenési formájuk a tudatalattit benépesítő többi teremtményhez idomul. Tudatalattinkat csordultig töltik az emlékeink, és mi ezekből építkezünk. Az egészségügy nem biztosít lehetőséget a kimerítő pszichoanalitikus terápiára a konverziós zavaroktól szenvedőknek, tehát csak nagyon ritkán lehet minden egyes tünetet végigkövetni a gyökeréig, ahogyan Freud javasolta volna. Gyakran be kell érnünk egy értelmesnek tűnő diagnózis felállításával, azzal, hogy segítjük a beteget, amiben csak tudjuk, és hogy elfogadjuk a tényt, hogy nem lehet mindent megmagyarázni.”

„Amikor új helyzet áll elő, akkor van, aki mérges lesz, van, aki menekül, és van, aki gyorsan megpróbálja pótolni a veszteséget. Ha megfosztanak egy testi betegségtől, amelybe kapaszkodsz, akkor ez szinte ugyanannyira fájdalmas lehet, mint valami egyéb fontos dolog elvesztése. Vannak, akiknek azonnal ki kell tölteniük ezt az űrt. Egy kicsit olyan ez, mint a függőségek. A függőségektől való megszabadulással kapcsolatban egyesek arról számolnak be, hogy azon kapják magukat, hogy csupán az egyik mankót helyettesítik a másikkal -szerencsés esetben egy kevésbé ártalmassal: például a dohányzást evéssel vagy a drogokat dohányzással. Ha a betegség szolgál mankóként, akkor nehéz megszabadulni tőle, és valamire szükség van a pótláshoz. Ez a pótszer akár valami pozitívum is lehet, de nem feltétlenül van így.”

„Távolítsd el az ideget a testből, tartósítsd megfelelő módon, és ugyanúgy továbbítani fogja az üzeneteket, mint ahogyan az élő szervezeten belül tette. Az agy irányítása nélkül is ellátja a funkcióját. Az idegek működése szabványok szerint történik, de az már nem, ahogyan mi az általuk szállított üzenetekre reagálunk. Fejünkön belül valahol interpretáljuk ezeket az üzeneteket, és ettől válunk egyediekké.”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.